2010. október 14., csütörtök

Lakáseladási tapasztalataim

Tekintsék lakáseladásom tapasztalatainak megosztásaként soraimat.
Nem voltam könnyű helyzetben évekkel ezelőtt ezelőtt (2002.12.19.) de ma, legalább olyan nehéz nagy lakást eladni.
Egyszerűen a gyerekek felnőttek, a kisiparom a rendszerváltáskor tönkrement, így a lakásként, és műhelyként is szolgáló lakást el kellett adni.
A végével kezdem: fontos, hogy az eladás ne az utolsó pillanatban váljon szükségessé, vagyis ne anyagi kényszerből történjen, ne gyorsan kelljen eladni. Időt kell szánni a lakás VEVŐ-jének megtalálásához. Ezt azért mondom, mert bár a lakás jó helyen volt, azért voltak hátrányai is, mint minden lakásnak.
Konkrétan 2 év alatt adtam el. De akkor a megfelelő, reális árért.
A lakáseladás infóit addigra már kitanultam, mivel egy sima ingatlanközvetítői tanfolyamot elvégeztem, igaz nem ezért, de számított.
Abban az időben még az Expressz újságot olvasták legtöbben, akik lakást akartak venni, így ott kezdtem hirdetni. A hirdetés szövege fontos, a 20 szóba a lényegnek benne kell lenni, sőt a lakás hátrányát sem árt beleírni, nehogy valaki azt higgye, hogy tökéletes lakás létezik. Mert nem létezik.
Lakáseladás tipp ma már az internet, és méghozzá minél több portálon, és fotókkal, amiket széles látószögű objektívvel készítenek.
Ezután jönnek a telefonok, és a turisták tömege, akik vagy azért nézik meg, mert kíváncsiak, vagy azért, mert ők is árulnak hasonlót, vagy azért, mert azt gondolják, hogy negyed áron megvehetik. Aztán véletlenül előfordul olyan is, aki tényleg venni akar, de: nincs pénze, vagy még nem adta el a saját lakását, stb. Olyan is van, akinek telefonba mindent elmond az ember, azt is, hogy magasföldszinti, eljön, megnézi, aztán közli, hogy kár, hogy nincs egy emelettel feljebb.
Szóval az én lakásomnak 2 nagy hátránya volt: az egyik a mérete (148 nm-es nagypolgári lakás), a másik a magasföldszinti elhelyezkedés, ami ugyan fél emelet volt, de az évek alatt a fák megnőttek, és a nappali besötétedett.
Szóval nem volt könnyű. Már elhittem, hogy megvan a vevő, jött a házaspár, aztán jöttek rokonokkal, aztán megint jöttek, a szülőknek már ők mutatták a lakást, és a végén kiderült, hogy a szülők nem segítenek be anyagilag.
Tehát a legfontosabb lakáseladás tipp a türelem, senkit ne vegyünk komolyan, amíg nem foglal.
Második lakáseladási tippem, ami a hirdetést illeti: a környéken levő, reklámújságoknak kitett ládákra elölről ráhelyezni celluxszal az eladó lakást hirdető cédulát, letéphető telefonszámunkkal. E-mellett interneten ingyenesen lehet hirdetni fotóval, ahol pedig a fotóért fizetni kell, ott a szöveg végére beírhatjuk, hogy fotót E-mailen küldhetek.
Az érdeklődőket lehetőség szerint egy napra kell 15-20 perces különbséggel rendelni, és nem pedig össze vissza, amikor ők éppen ráérnek. A lakás bemutatásánál fel kell hívni a figyelmet azokra az előnyökre, amiért én választottam valamikor, és amiért szerettünk ott lakni, de a hátrányait is ismertetni érdemes.
Az árakról nem érdemes beszélni, a legjobb értékbecslő az aktuális vevő, aki hasonló kategóriában és környéken jó pár lakást megnéz, és összehasonlítást végezve tudja a napi árakat. Az eladó szintén a napi aktuális árak után informálódik. Nyilván az aktuális ár az nem az, amennyiért az újságban hirdetik az ingatlant.
Mindenesetre, aki konkrét ajánlatot tesz, azt komolyan kell venni, és kérni tőle 1 nap gondolkodási időt. Másnapra tisztábban látjuk, hogy odaadjuk annyiért, vagy picit azért még emelünk/csökkentünk, reális ajánlat esetén.
Fentiek már nem biztos, h. realizálódnak, hiszen manapság jóval kevesebb a vevő, főleg mióta az emberek tisztában vannak a hitelfelvétel életeket is tönkretevő következményeivel.
Kiváncsi lennék mások tapasztalataira is lakáseladás terén.